I
Idén hamar elkezdődött a karácsonyi szezon. Már november végén hivatalos voltam az első karácsonyi partira. Ez a nem minden esetben kellemes, „de a kapcsolat megkívánja” típusú összejövetel a vendéglátó kreativitásától függően azért jól is tud sikerülni. Számomra a legkevésbé kell ehhez étel vagy ital, sokkal inkább olyan előadás, amiből valami magvas gondolatot, netán ötletet haza lehet vinni. A cég, akinek a vendége voltam nem materiális dolgokkal foglalkozik, sokkal inkább kézzel nem fogható, virtuális területen praktizál. Nekik köszönhetek sok olyan ötletet, információt, amit kollégáimnak is tovább tudtam adni. Önök tudták például, hogy kinek kell titkos másolatot küldeni egy e-mail megírása során? Én nem feltétlenül, de mióta kapcsolatban állunk velük, a kollégáim is tudják!
Ennek az estének mást is köszönhetünk, mégpedig ennek a posztnak a megírását. Ezen az estén ugyanis minden ott volt, ami kellett, sőt egyel több dolog is! Mégpedig egy oszlop, egy vastag, faragott, díszesnek szánt, de mégis otromba oszlop! Nem a terem közepén, azt az építője érezte, hogy nem lenne elegáns. A terem oldalsó harmadában, szerényen félrehúzódva, azonban mégsem láthatatlanná válva. Egy zajos lakodalomban nem okozna gondot, amikor a menyasszony cipője körüli hajcihő fókuszpontjává tud válni.
Esetünkben a vetítővásznat vágta ketté, na nem félbe, hanem teljesen trendi módon 9/16 arányban…
Az est első felében a közönség egy csoportja nyújtogatta a anyagát hol balra, majd jobbra, a vásznon látható információk függvényében. A vacsora folyamán mindenki megtornásztathatta a nyakát. Innentől kényelmesebbé vált a szórakozás, mert az est hátralevő részében jónevű humoristánk tekintett hol az oszlop jobb, majd azt követően a bal felén a közönségre.
Mégis, hogyan került ez ide? Egyszerűen úgy, hogy a problémán hamar túllépve azon füstölögtem magamban, hogy hány és hány ember szórakozását fogja még ez az oszlop elrontani?
Egy olyan oszlop, ami nem kellene hogy ott legyen! Nem kellene, mert Pannóniában évszázadokkal ezelőtt nőttek olyan fenyők, amelyek ezt a termet játszi könnyedéggel lefednék, mindenféle otromba alátámasztások nélkül. Ezek a fenyők már sajnos régen a múlt ködébe vesztek, egy egy épen maradt vár vagy templom mennyezete őriz már csak ilyen termetes szálfákat.
Törődjünk bele ? Mondjunk le a nagyobb, szépen lefedett terekről? Szerintem nem kellene! Amit anyaggal nem győzünk, azt megoldják a ma mérnökei tudással, szakmai újítással! Bátran támaszkodok azokra a mérnök kollégákra, akik egy családi ház, vagy panzió nagyságrendjében is tudnak versenyképes mérnöki szerkezeteket tervezni. Nem csak az ipar nagyságrendjében gondolkozva, hanem a kisvállalkozások és a lakossági igényeknek megfelelő léptékben. Sok esetben már az is feladat, hogy valaki felismerje azt, hogy :Ez így nem maradhat! Kell egy jobb megoldást találni!
Le kell, hogy vonjam a következtetést: mindenki igyekezzen a szakmája mestere lenni, de sohasem szabad restnek lenni egy másik tudományággal együttműködni!
Mi mindenképpen fogjuk használni azt a tudást, amit az előadáson tanultuk!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.